Legyen szó építkezésről vagy felújításról a ház egyes berendezéseinek, kiegészítőinak megvásárlása sok fejtörést és utánajárást kíván. Nincs ez másképpen a szaniter és a csaptelep esetében sem. Ki kell választani a megfelelő funkciókkal rendelkező és a stílusában illeszkedő elemeket. Ráadásul a kínálat óriási, így a feladata nem könnyű.
Széchenyi-díjas Kollár László Péter építőmérnök
Mélyen megérintette és meglepte Kollár László Péter építőmérnököt, mikor megtudta, hogy Széchenyi-díjjal ismerik el pályáját, amelyre állítása szerint leginkább szintén Széchenyi-díjas apja, Kollár Lajos, az állami kitüntetéssel ugyancsak rendelkező Hegedűs István építőmérnök és az Amerikában élő Springer György gépészmérnök hatottak.
Napelemeket telepítenek Tolnában
Több mint félmilliárd forint értékben kezdődnek napenergiát hasznosító projektek Tolna megye tizenkét településén százszázalékos európai uniós támogatással, a fejlesztések során javarészt önkormányzati intézmények épületein helyeznek el napelemeket.
Kihirdették a 3-as metró állomásépületeinek felújítására kiírt tervpályázat eredményét
Lezárult a 3-as metró egyes állomásainak rekonstrukciójára kiírt tervpályázat, a bírálóbizottság az Építész Stúdió Kft. pályaművét találta a legszínvonalasabbnak – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán közleményben az MTI-vel. A nyertes pályázó javaslatot készített a vonal északi meghosszabbítása utáni egyik újpesti állomás épületére is.
Építészeti örökség és nagyvárosi közösségek az idei építészeti filmnapokon
Különleges városi helyszíneken szerveződő lakóközösségek, a kelet-európai építészet élő öröksége és a városi aktivizmus új formái szerepelnek az idei Budapesti Építészeti Filmnapok válogatásában, amelynek a Toldi mozi ad otthont március 5. és 8. között.