A mai film világa is dugig van olyan alkotásokkal, amelyek szíven ütnek, rólunk szólnak. Ezt a szellemi izgalmat próbálja a Titanic Filmfesztivál programja átadni a közönségnek – nyomatékosította Horváth György.
A 25. Titanicon a Föld minden tájáról majdnem ötven filmet láthatott a publikum április 4. és 13. közt hét fővárosi fesztiválszínhelyen. Mint Horváth György rámutatott, valóra vált, hogy igazán jó program állt össze. „Úgy érzem, most a parádé végén, hogy melyet vállaltunk, azt elértük. Ugyanakkor azt is látom, hogy még folyamatosan tekintélyes falatot jelent a közönségnek ennyi filmmel megbirkózni. Azt a szellemi izgalmat próbáljuk átadni, melyet mi is átélünk, mikor is megnézzük egy idegen szerző idegen művét, és az boldoggá tesz” – tette hozzá.
Az esemény elmúlt negyed századára visszatekintve megjegyezte, hogy részére külön behatás belegondolni, hány alkotónak volt olyan filmje a Titanicon, aki később befutott. Hogy példaként 2008-ban itt járt az Engedj be! című skandináv horrorral Thomas Alfredson, mikor is még senki sem ismerte. „Ezt tartom fontosnak, hogy aki figyel a filmekre, az itt ilyen alkotásokat láthat” – húzta alá.
Hozzáfűzte: „engem a filmek maguk érdekelnek, önmagukért. Élnek, pulzálnak, a világhírnév és a díjak nélkül is van erejük, ezt próbálom átadni.”
Ahogy nyilatkozta, az ez évi műsorban a közép-európai térségből és máshonnan is olyan filmek szerepeltek, amelyek önmagukért beszélnek. A Rekviem J. asszonyért című szerb filmben ábrázolt letargia ismerős, de a gyógyulást is megmutatja. Nagyszerű ez a szatíra, benne van a bürokratikus rendszer minden nyűge, de az is, hogy túl lehet élni. Agnés Varda Arcélek, útszélek című dokumentumfilmje azt sugallja, hogy a képek, a filmek képesek arra, hogy némely pillanatokban összegezzék mások élettapasztalatát, megszólítanak minket. A fiú meg az apja című tajvani filmben mindazonáltal elhangzik, hogy a történetek előre-hátra élnek a múltban és a következő években – sorolta.
„A filmeknek van egy olyan csodás ereje, ami nem kizárólag a régi jókora klasszikusoké, a korunkbeli film világa is csurig van olyan alkotásokkal, amelyek szíven ütnek, rólunk szólnak, és nem azért, mert tragikus mélységekbe rángatnak, hanem mert szolidan a Föld dolgairól szólnak. Kell tudnunk arról, hogy milyen ez a Föld, amiben élünk” – foglalta össze a fesztiválkapitány.
A 25 évre visszaemlékezve elmondta, hogy az Andrássy úton egyesült erővel sétált Peter Greenawayjel, aki később a British Councilon át felajánlotta, hogy konstruál Budapestnek egy exkluzív világshow-t. A legelső rendezvényen mindazonáltal Viktor Koszakovszkij orosz dokumentumfilmest látták vendégül, és a hazatérő direktor a repülőtéren könnyes szemmel bízta rá családi fotóit, hogy vigye magával a londoni filmmustrára, aminek katalógusához kellettek. Azt az élményét is megemlítette, amikor Dzsafar Panahi felhívta, hogy szeretné egész családjával vendégül látni a fővárosi perzsa étteremben. „Ezek villannak be, ilyen kicsi, filmszerű mozdulatok. Ha lett volna írói tehetségem, vagy rögzítettem volna képeket, szituációkat, akkor lenne most egy albumom, ami megőrizné, hogy ki mindenkivel találkoztam” – mondta.
„A Titanicnak a kezdetektől az volt a célja, hogy a filmek előítélet-mentesen, hihetetlenül hangulatos emberi gesztusokat tudjanak átadni a legkülönbözőbb kultúrák közti párbeszédben. Olyan, mintha az ember egy drónnal röpködne a heterogén kultúrák közt, és míg a széke biztonságában ül, felébredhet benne a nyugtalanság, hogy ő maga emberileg mindent megtett-e. Ha jól üzemel a mix, akkor úgy jöhet ki a moziból, hogy megpróbál jobbá válni” – hangoztatta.
A Titanic jövőjével kapcsolatban nyomatékosította, hogy érzi a felelősség súlyát. „Mindössze akkor szabad tovább csinálni, ha az esemény minden elemében ki tud teljesedni és csillogni. Roppant módon tehetséges munkatársak vesznek körül, akikkel kitűnő programot tudunk létrehozni, de ha az anyagi forráson át a struktúrán keresztül a szervezeti dolgokban ez nem megy, akkor el kell gondolkodni a parádé jövőjén. Míg terjedelmes út van mögöttünk, valami okán folyton olyan pozícióban vagyunk, mintha most kezdenénk. Ilyen a pályázati struktúra, a pénzgyűjtő mechanizmus, és ez még 25 év után is erejét veheti a lelkesedésnek” – jegyezte meg.
Úgy vélte, hogy több évre előre eldöntött finanszírozásra lenne szükség. „Egymás felé, a stáb felé, a partnerek felé legalább két-három éves struktúrában lenne jó gondolkodni. Nem rendkívüli dolgokat várnék, hanem csak egy kiismerhető viszonyrendszert, építkezni és felépíteni a következő pár évet ezáltal lehetne” – mondta Horváth György.
mti