Samsung SUHD TV nanokristály technológiával

Samsung SUHD TV nanokristály technológiával

Ma már szinte lehetetlennek tűnik, hogy otthonunkban ne legyen legalább egy TV készülék. Ez a szám pedig folyamatosan növekszik. Európában 5 százalékkal, Magyarországon pedig 30 százalékkal több TV fogyott mint egy évvel ezelőtt. A Samsung e téren 10 éve folyamatosan piacvezető szerepet tölt be, Európában az érték alapú részesedése 39%, Magyarországon pedig 43% volt 2014-ben. Sikere pedig a folyamatos megújulásban és az innováció iránti elkötelezettségében rejlik, amelynek legújabb példája a már hazánkban is elérhető SUHD televízió választéka, amely mind a prémium UHD tartalmak, mind pedig a vizuális élmény tekintetében új színt visz a televíziózásba.

A Samsung 2013-ban az otthoni szórakoztatást forradalmasítva mutatta be első UHD TV-jét lenyűgöző képminőséget nyújtva a fogyasztók számára. Ezt követően 2014-ben a vállalat kombinálta az UHD képminőséget az ívelt dizájnnal, s így a képmélység növelésével valóban térhatású élményt kaphattak a felhasználók. Az UHD technológia azóta is hódít Európa-szerte, 2014-ben a teljes piacot nézve már több, mint 1,1 millió ilyen készülék talált gazdára, mely értékben tekintve az eladott TV forgalom 10 százalékát tette ki. Magyarországon ez a szám 5% volt, mely darabszámra vetítve közel 7000 eladott készüléket jelentett 2014-ben. Az ívelt TV-k megjelenésével a Samsung a technológia éllovasává lépett elő, és egy teljesen új kategóriát kezdett építeni, melyben 92 százalékos európai és 95 százalékos magyarországi piaci részesedésre tett szert értékben az elmúlt évben. A vállalat 2014-ben értékesített UHD TV forgalmának 50%-át már az ívelt TV-k tették ki.

„A fogyasztók folyamatosan változó igényei minket is arra sarkallnak, hogy egyre többet hozzunk ki készülékeinkből. A vizuális élmény és a SMART TV funkciók tekintetében a Samsung azonban idén is elég magasra tette a lécet, és új színt visz az otthoni televíziózásba” – mondta Gareth Lewis, a Samsung Electronics Magyar Zrt. fogyasztói elektronikai üzletágának vezetője. „Az újdonságot pedig nemcsak a lenyűgöző kontraszt, az óriási fényerő és látványos színek, hanem az ívelt forma nyújtotta páratlan vizuális élmény, valamint az újgenerációs operációs rendszer révén még könnyebben elérhető Smart TV funkciók jelentik. Örömmel mondhatom, hogy az SUHD TV-ink képesek kielégíteni a csúcskategóriás TV-kre vonatkozó összes igényt.”

Élethű képek és stílusos dizájn

Nanokristály technológia

A Samsung saját fejlesztésű, környezetbarát nanokristály technológiájának köszönhetően a készülékben található nanokristályok mérettől függően különböző színeket képeznek, így különlegesen élénk és valósághű árnyalatokat láthatnak a felhasználók. A most bemutatott SUHD készülékek a természet színeit sokkal szélesebb spektrumban és nagyobb színpontossággal képesek visszaadni.

SUHD Képfeldolgozás

Az SUHD-ban rejlő technológia automatikusan elemzi a megjelenítendő képek fényerejét, minimalizálva a többletenergia felhasználást, miközben élesebb kontrasztot és mélyebb fekete színeket biztosít. Arról nem is beszélve, hogy 2,5-szer nagyobb a fényereje, és a 10 bites panelnek köszönhetően 64-szer több színt képes reprodukálni, mint a hagyományos TV-k, sokkal élethűbb képeket jelenítve meg.

360 fokos dizájn

A Samsung SUHD készülékeit csúcsminőségű anyagokból alakították ki. Exkluzív dizájnját mi sem bizonyítja jobban, mint a készülék hátoldalának finom, bordázott textúrája, amelynek köszönhetően a TV minden szögből stílusos látványt nyújt.

Ívelt kialakítás

Amikor a Samsung 2014-ban bemutatta ívelt TV választékát, drámai fejlődést idézett elő az otthoni szórakoztatás terén. A most bemutatott JS9500 SUHD televízió sarkított káva kialakítása sokkal nagyobb mélységet ad a TV képernyőjének, az elegáns keretnek köszönhetően pedig a falra szerelt készülék szinte úgy néz ki, mint egy műalkotás.

Új SMART TV funkciók

Újgenerációs operációs rendszer

A Tizen segítségével a Samsung Smart TV-i egy hatalmas és rugalmas tartalom-ökoszisztéma részei lehetnek. A sokoldalú kapcsolódás érdekében az új platform továbbfejlesztett konvergenciát biztosít a TV és más mobileszközök között.

Egyszerű és intuitív kezelés

A Samsung Smart Hub új felhasználói felülete sokkal könnyebben kezelhető, a tartalmakhoz való hozzáférés így hihetetlenül egyszerű. A felhasználók egyetlen kijelzőn láthatják a legutóbbi tartalmakat és a személyre szabott ajánlatokat miközben a háttérben folyamatosan nézhetik az épp lejátszott tartalmat vagy TV adást.

Bluetooth Low Energy (BLE)

A TV készülékünk mostantól még könnyebben kapcsolódhat más eszközökhöz. A Bluetooth Low Energy (BLE) segítségével a Samsung Smart TV szoftvere automatikusan rákeres a közelben található kompatibilis mobileszközökre, és kapcsolódik hozzájuk. A felhasználók alkalmazások és bonyolult beállítások nélkül is könnyedén tévézhetnek a mobiljaikon.

UHD tartalmak

Az UHD technológia fejlődésével egyre több figyelem irányul a csúcsminőségű UHD tartalmak létrehozására. Éppen ezért hozták létre a vezető hollywoodi stúdiók, szórakoztató elektronikai gyártók, tartalomszolgáltatók, filmgyártók és technológiai vállalatok az UHD Alliance-t. A szövetség egyrészt ösztönzi az UHD tartalmak fejlesztését, másrészt megmutatja, hogy mely televíziók kínálják a legjobb prémium kategóriás UHD vizuális élményt.

A Samsung UHD televíziói mellé már eddig is elérhetőek voltak olyan népszerű mozi- és dokumentumfilmek, mint a Forest Gump, a Z világháború, a Pi élete, a Kalandok a Grand Canyonban vagy a The Last Reef című természetfilm. Azonban az UHD technológia olyan gyorsan fejlődik, hogy már a felhasználók is könnyedén elkészíthetik saját UHD videóikat a Samsung legújabb Galaxy S6 és S6 Edge készülékével, vagy akár a Galaxy Note 4 okostelefonnal is.

A Samsung SUHD televíziói három sorozatban – JS9500, JS9000 és JS8500 –, és öt különböző méretben – 48-tól 88 hüvelykig – érhetők el 2015 márciusától. Ráadásul az ívelt technológia éllovasaként a Samsung portfóliójában immár 22 model található többféle méretben, 32-tól 88 hüvelykig. A vállalat UHD portfóliója 7 sorozatból áll, a most bemutatott 3 SUHD sorozaton kívül, így 2015-től a Samsung UHD TV választéka több, mint 30 modelre bővült, megduplázva a tavalyi számokat.

(Samsung)