Intelligens Bosch parkolás

Intelligens Bosch parkolás

A parkolás kemény munka lehet. Már csak azért is, mert az évek során az autók átlagos hossza és szélessége nőtt, a parkolóhelyeké és a garázsférőhelyeké azonban általában nem. Nem csoda, hogy a parkolás és a szűk helyen történő manőverezés a legbalesetveszélyesebb vezetési műveletek közé tartozik. A Bosch elektronikus segítséget nyújt. A tolatósegéd például hangjelzéssel irányítja a járművezetőt szűk parkolóhelyeken. A parkolóasszisztens ennek során még a kormányzást is átveszi. „Ha a parkolás során centiméterek döntenek, akkor általában jobb látni, mint hallani” – mondta Dr. Dirk Hoheisel, a Robert Bosch GmbH igazgatótanácsának tagja. Ezért a Bosch az IAA (Frankfurti Nemzetközi Autószalon) alkalmával bemutatja új multikamera-rendszerét, amely egy európai prémium márkánál már sorozatgyártásban van. Ennek segítségével az autóvezetők a szűk helyen történő manőverezés során azon tarthatják a szemüket, amin éppen kell. A megvalósításhoz a Bosch mérnökei olyan háromdimenziós vizualizációs technológiára támaszkodnak, melyet a hollywoodi mozifilmekben is láthatunk.

A kamera az autó körül „repül”

Intelligens Bosch parkolás
Intelligens Bosch parkolás

A multikamera-rendszer négy parányi méretű, kis hatótávú kamerából áll. Az egyik előrenéz, a másik hátrafelé, a két oldalsót pedig a külső visszapillantó tükrökbe integrálták. Egyenként 190 fokos látószögükkel a jármű teljes környezetét érzékelik. Az érdekesség az egészben az ábrázolás. A képernyőn egybeolvad a virtuális és a valós világ. A vezető a részleteket is hűen visszaadó háromdimenziós modellként látja járművét, részletes formatervezési elemekkel. Animáció ábrázolja a kormánymozdulatokat és a kerekek elfordulását is. Valós idejű képeken jelenik meg ezzel szemben az autót körülvevő környezet. A vezető érintőképernyő segítségével szinte bármilyen elképzelhető látószöget választhat. Nézhet a motorháztető elé vagy a csomagtartó mögé, végig a jármű oldala mentén vagy madárperspektívából, felülről. A látószög váltásakor a kamera optikailag a kívánt új pozícióba „repül” az autó körül. A nagy számítástechnikai teljesítménynek köszönhetően ennek során továbbra is valós idejű képek mutatják a jármű környezetét.

A legnagyobb kihívás a képek minél inkább valósághű ábrázolása. A fejlesztők sok trükköt bedobtak annak érdekében, hogy az egyes kis hatótávú kamerák képeit az egymást átfedő területeken a lehető legjobban torzításmentesen illesszék össze­. A Bosch a piacon elsőként dinamikusan illeszti a vágóéleket a látószöghöz. Ezáltal minden tárgy a képek érintkezési felületeinél is mindig jól látható. Ezenkívül a vezérlőegységben a kamerák képei kapcsolódnak az ultrahangos szenzorok távolságmérési adataival – ezt szenzoradat fúziónak is nevezzük. Az így kapott adatokkal a Bosch a jármű virtuális modellje köré háromdimenziós, dinamikus rácsszerkezetet generál, melynek formája az adott helyzettől függően illeszkedik a mindenkori környezethez. Erre a rácsszerkezetre vetíti a Bosch a kis hatótávú kamerák valós idejű képeit. „Ugyanezt a technikát használják a mozivásznon is különleges effektekhez” – magyarázza Hoheisel. Így, a kétdimenziós rendszerektől eltérően, a kimagasló tárgyak valóságosabbnak tűnnek, és nem úgy néznek ki, mintha madártávlatból, függőlegesen látnánk őket. Az autóvezető ebből kétszeresen profitál. Először is látható a képernyőn a horizont, ami jobb tájékozódást tesz lehetővé, másfelől pedig még kis akadályokat is jobban fel lehet ismerni.

Parkolás a garázsban, úgy, hogy a vezető nem ül a kocsiban

A kis hatótávú kamerák és az ultrahangos szenzorok adatait arra is felhasználják, hogy az autó teljesen egyedül álljon be például az otthoni garázsba, majd onnan ki. A vezető ezt a folyamatot a kulcson elhelyezett gomb megnyomásával a járművön kívül elhelyezkedve ellenőrzi és irányítja. Ezáltal megkíméli magát a szűk helyen történő ki- és beszállással járó kényelmetlenségtől. A Bosch központi vezérlőegysége a kis hatótávú kamerák segítségével legfeljebb 4 méteres távolságból felismeri a garázs bejáratát. Ennek során lényegtelen, hogy a jármű egyenesen vagy enyhén ferdén áll-e előtte. A behajtási szöget – szükség esetén – plusz/mínusz 20 százalékig képes korrigálni. A multikamera-rendszer meghatározza a célpontot a jármű aktuális helyzetéhez képest. A fuzionált szenzoradatok alapján a vezérlőegység folyamatosan figyeli a jármű környezetét, így akadályozza meg a garázsba vezető úton az esetleges ütközéseket.

A Bosch számára az automatizált parkolás az autóban veszi kezdetét és messze túlmutat rajta. Az aktív parkolás-menedzsment segítségével például a Bosch megkönnyíti a parkolóhely keresését. Ennek érdekében az útburkolatba telepített érzékelők ismerik fel, hogy egy parkolóhely foglalt-e vagy sem. Ezeket az információkat a Bosch szenzorai egy szerverre továbbítják, ahol valós idejű térképre viszik őket fel. A térkép a vezető számára például az internetről megtekinthető. Így célzottan lehet a szabad parkolóhelyek felé haladni. A Bosch a Daimlerrel közösen még egy lépéssel továbbmegy. A cél nem kevesebb, mint a parkolási folyamat forradalmasítása. Nem az ügyfél parkol és keresi kocsiját, hanem a jármű egyedül megy egy szabad parkolóhelyre, a végén pedig kényelmesen, önállóan előáll. A Bosch fejleszti a ­parkolóház ehhez szükséges infrastruktúráját, ami többek között a foglalt helyet jelző szenzorokat, kamerákat és kommunikációs technikát tartalmaz. A technológiák és szolgáltatások vezető szállítója ezen túlmenően a jármű kommunikációs egységéért is felelős, amely a parkolási folyamatot is vezérli és a Daimlerrel közösen határozza meg a csatlakozási pontot a jármű meglévő elemeihez.