Debrecenben megnyílt az Agora tudományos élményközpont

Debrecenben megnyílt az Agora tudományos élményközpont

A debreceni nagyerdei botanikus kertben kedden megnyílt az Agora tudományos élményközpont, amelynek első látogatói felfedezhetik a Naprendszer titkait, megvizsgálhatják a szemünk működését és bepillantást nyerhetnek a mindennapi “konyhai” kémiába – közölte az élménypark kommunikációs referense a nyitás után az MTI-vel.

Vágó Mercédesz elmondta: az élményközpont egyik legfontosabb célja, hogy a természettudományokat közérthetővé és szerethetővé varázsolja a diákok számára, s már gyermekkorban felkeltse az érdeklődést a tudományos ismeretek iránt.

Az élménypark lehetőséget teremt arra, hogy a diákok a hagyományos iskolai keretek közül kilépve, sokkal élményszerűbben és kalandosabban, maguk tapasztalhassák meg a tudományos jelenségeket – tette hozzá.

A Nagyerdőben lévő háromszintes épület laboratóriumaiban a látogatók bepillanthatnak a fizika, a kémia, az orvosbiológia, a hidrobiológia, a botanika és a robotika rejtelmeibe, a központ tornyában található csillagdában pedig tanulmányozhatják a Napot, a Holdat és más égitesteket.

Az Agora legalsó szintje egy óriási játszótér, ahol több mint harminc tudományos játékot, illetve interaktív eszközt lehet kipróbálni: találkozhatnak az érdeklődők Öveges professzor Heki kutyájával, megfejthetik jó néhány illúzió rejtélyét, utat kereshetnek a tükörlabirintusban, megtapasztalhatják, mekkora munkával jár az elektromosság előállítása, de felfedi titkát a Bermuda-jelenség egyik lehetséges megoldását demonstráló speciális, vízzel teli üveghasáb és a Föld forgását szemléltető Foucault-inga is – ismertette a részleteket Vágó Mercédesz.

A látogatók naponta háromszor izgalmas előadások, tudományos bemutatók és látványos kísérletek közül választhatnak: a mintegy 25 perces programok minden nap 11, 14 és 16 órakor kezdődnek. Az elődásások színes palettája kéthetente változik – jegyezte meg a kommunikációs referens.

Kedden, a nyitónapon a látás érzékszerve, a szem működésével, a képalkotás folyamatával, a fénytörési hibák korrekciójával, a Naprendszer titkaival és a “konyha kémiájával” ismerkedhettek meg a debreceni Agora látogatói.

(MTI)