A győri egyetemen Huawei Labor és Akadémia létesül

A győri egyetemen Huawei Labor és Akadémia létesül

Huawei Labor és Akadémia létesül a győri Széchenyi István Egyetem 2016-ban, amely megvalósulásához a Huawei mintegy 100 millió forint értékben nyújt támogatást. Az Akadémia létrehozásának a célja a hazai felsőoktatás versenyképességének növelése, közvetlen kapcsolat létrehozása az oktatás szereplői és az ipar között, gyakorlat- és piacorientált képzést biztosítva a résztvevőknek. A jövő évben létrejövő intézményben a Huawei megosztja a legújabb, távközlési- és infokommunikációra vonatkozó oktatási anyagait, az érintett tanároknak továbbképzést biztosít, továbbá angol nyelvű szakmai előadásokat is indít.

Az Akadémia létesítése annak az öt évre szóló együttműködésnek a része, amelyről Szijjártó Péter, külgazdasági- és külügyminiszter jelenlétében Komlósi László Imre, a Széchenyi István Egyetem nemzetközi rektorhelyettese és Jimmy Pang, a Huawei Technologies globális kormányzati kapcsolatokért felelős elnöke írt alá megállapodást Pekingben a 4. Kína–Kelet-Közép-Európa Találkozót kísérően 2015. november 26-án. E szerint a felsőoktatási intézmény Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Karán folyó távközlési- és informatikai képzést mintegy 100 millió forint értékben támogatja a távközlési vállalat.

A megállapodás értelmében, a Huawei Laboratórium és Akadémia 2016-ban indul az egyetemen, amely mellett a vállalat megosztja a legújabb, távközlési- és infokommunikációra vonatkozó oktatási anyagait, az érinett tanárokat továbbképzésben részesíti, és angol nyelvű, szakmai előadásokat is indít az intézményben. A cég a most kötött egyetemi stratégiai megállapodás mellett továbbra is nyitva hagyja a győri hallgatók számára az ország valamennyi távközlési tanulmányokat folytató egyetemi hallgatója előtt nyitva álló, Seeds for the Future – kínai tanulmányút lehetőségét is.

– Régóta kerestünk oktatási intézményt elképzeléseinknek Magyarországon, s nem volt könnyű dolgunk a sok kiváló közül eldönteni, hogy kivel fogjunk össze a Huawei Akadémia létrehozásában és működtetésében – mondta Jimmy Pang az aláírást követően. – A Széchenyi István Egyetem mérnöki képzése szárnyal, s örülünk, hogy a meglévő stratégiai irányzata – a közlekedésmérnöki képzés – mellé, most egy újabb, jövőálló, perspektivikus utat választott.

– Az egyetemnek nagy tapasztalata van a multinacionális vállalati együttműködésben, a hallgatók piaci igényeknek megfelelő képzésében – mondta Komlósi László Imre, nemzetközi rektorhelyettes. A távközlési és informatikai képzésünk a Huawei Akadémiával még több fiatalt vonz majd az egyetemünkre.

Az együttműködés előkészítésében jelentős diplomáciai segítséget nyújtott Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter, illetve a szakmai tartalom kialakítását Kara Ákos, infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár támogatta.